Hálózati tanulás, egy kísérlet részei lettünk. Remélem megtudhatjuk a kurzus végén, hogy milyen eredményeket, tapasztalatokat hoztunk. Hogy lesz esetleg az utánunk következő csoport számára újítás az SL-ben töltött idő alatt, lesz-e valami másként szervezve, bővülnek-e a feladatok vagy lesz-e olyan részfeladat amit mi ihlettünk.... Érdekelne. De ez a félév számunkra volt a legnagyobb kísérlet! Sikerült-e konnektivistává válunk? Létre hoztuk-e közös tudást? Ki mikor, milyen impulzusok hatására írta meg első bejegyzését? Valóban az első, előadások utáni gondolatokat tartalmazza és a második blogjbejegyzés egy összegzés? Az elmúlt hét áttekintése cikkek, tanulmányok, kapcsolódó anyagok és természetesen egymás blogbejegyzéseinek olvasása után? Hogy hoztunk-e létre közös tudást, persze mindenki megválaszolhatja magának és érdemes lenne feltenni a kérdést azoknak, akik a kurzust nem gyakorlati módon teljesítik, hiszen az segítségükre (nekik is, elsősorban nekik) készül a közös dokumentumunk. Felmerült sokunkban a kérdés, ahogy olvasom a bejegyzéseiteket, hogy lehet-e saját véleményt közölni, hogy mennyire tudjuk egymást kiegészíteni. Tudunk-e egyáltalán helyesen konnektálni.
A konnektivista tanulásszervezési mód fontos jellemzője, hogy közös, új tudásnak, produktumnak kell keletkeznie. A közös dokumentum kapcsán újabb kérdések halmozódtak fel, mit jelent a közös, új tudás? Létre hozok-e bármi újat a mai blogom tartalmával, amikor például a mostani is leginkább egy önreflexió. És inkább az előző folytatása, mint külön álló egység (bár jócskán benne van az a többlet és visszatekintés, amit tőletek, a Ti írásaitok alapján kaptam.)
Fontosak a lazább kapcsolatok, amelyek az alapot adják és az erősek, amelyek az irányt, ilyen a tanár szerep helyett a facilitátor. Itt a tanulás tevékenység egyéni, ritkán ér össze a tanulócsoportok tagjai vagy tanuló- tanár között a folyamat (egyéni vagy csoportos konzultáció). Az oktatásra fókuszáló tananyag- és tanár központú oktatás tevékenység-központúvá válik, ahol az ismeret átadása a cél, a tanuló munkája pedig egy facilitátor szerepet betöltő tanár segítségével történik.
Aki a távoktatással először találkozik, bizonyára többször szeretne egy segítőre támaszkodni, mint azok a rutinosabb hallgatók, akik már vettek részt távoktatásban, akik ismerik ennek lehetőségeit, színtereit. Segítséget igényelnek, sokszor szükségük van tájékoztatásra és elengedhetetlen az alapkövetelmények összefoglalása (tantárgy szakmai követelménye). Szakmai és módszertani támogatást is vár a tanuló a képzőktől, amit már a távoktatásban előzően is résztvevők kisebb arányban tesznek, hisz a rendszerben való jártasságukat megszerezték. Bennük általában csak speciális kérdések születnek. Javasolt egy általános tanácsokat tartalmazó „tanulói útmutatót” elkészítése, ami mindenki számára segítséget nyújt a rendszer és a helyi követelmények megismerésében.
Nincs univerzális tanulási módszer. Mindenki másként tanul! Kérdés, hogy tevékenység-központú vagy tartalomközpontú legyen-e a távoktatás. Sokszor hallható a kritika, hogy nem jó, nem hatékony a távoktatás. De ezekben az esetekben a vezető szerepe van rosszul meghatározva. Leginkább tevékenyen lehet új tudást, kompetenciát megszerezni, így szerencsésebb a tevékenység-központú oktatásszervezés. Azonban ennek megkonstruálása sokkal bonyolultabb, mint a tananyagközpontú oktatásé. A tevékenység-központú tanulásszervezésnek nincs zárt a kimenetele, ezért sokkal munkaigényesebb a folyamat megszervezése, illetve menedzselése. A konnektálásban mindkettő megteremtődhet idővel, de úgy érzem a kurzus alatt jelenleg az a cselekvés állandóságát tanultuk meg elsősorban.
A gondolatokat is serkenti, hogy azok megszületnek egymás kommentjeihez, bejegyzéseihez kapcsolódva, de a visszacsatolás szükségessége, azok intenzitása a mennyisége sokszor nekem nem volt valósághű a kurzus elején. Sokszor érzetem inkább a kényszert, a motiváció helyett. Ettől nehezen ösztökél újabb és újabb megnyilvánulásokra. De vajon miért jó ez? Tűnődöm ezen nap mint nap. Mert az én habitusom, az én "beszélőkém" nem ilyen. Ennél sokkal kevesebbet szeretek mutatni magamból. Élő szóban csendes vagyok, írásban sem jellemző rám a terjengősség, sőt, jóval inkább az ellenkezője. Egyáltalán nem érzek késztetést arra, hogy megosszam veletek melyik busz megállóban állok éppen, hogy este melyik filmet nézem meg, hogy karaktereket számlova blogot írjak, független attól, hogy ez az általam választott tanulmányokhoz kapcsolódik vagy sem. Most például a bejegyzésem írása előtt egy cikket fordítottam egy referátumhoz, nemsokára közzé teszek számotokra a Twitteren is, de sose említettem volna senkinek azt, hogy pont ezzel foglalkozom. A végeredményről írtam volna egy emailt a csoportmunkát érintő csoporttársaimnak és természetesen ha összeáll az előadás prezentálom majd, dehát az a végeredmény, nem a tény, hogy csinálom, nem egy köztes eredmény a munka folyamatában.
Biztos vagyok benne, hogy könnyebb a nyitottabb személyiségek, a szereplést kedvelők számára és a produktumuk is sokkal kellemesebb, olvasmányosabb, megragadóbb, emlékezetesebb. Velem talán az a baj, hogy mások élete sem érdekel ilyen felületesen/ vagy ilyen mélységig. Tényleg csak funkcionálisan, a "használható" információk befogadására törekszem. Bár az előző gondolat kapcsán nagy kérdés számomra, hogy ez valójában melyik. Felületes vagy mély? Veletek sose kerültem volna kapcsolatba, nagy valószínűséggel. Sose tudhattam volna meg semmit a gondolataitokról, a témákhoz kapcsolódó érzéseitekről, véleményeitekről, alakuló, változó tudásotokról.
De mire lehet jó ez a terjedelmes és sok- sok megnyilvánulás? Aminek nincs vége, ahogy az megfogalmazódott a Facebookról szóló filmben "ennek soha sincs vége, ez olyan, mint a divat." Régen egy valaki megírt egy könyvet azt elolvasták ezren, megírt egy színdarabot, azt megnézték ezren, a feltalálók feltaláltak valamit... ezekről mi olvasók, nézők, tanulók, legyen szó bármely aktuális szerepről, értesültünk. "Csak" értesültünk.
Nem gondolkoztak közösen, legalábbis nem ennyien. Tanárok tanítottak, amihez használtak mások által megírt tudásanyagokat. De nem születtek ezáltal újabb irányok, újabb gondolatok, újabb ötletek. Vagy legalábbis nem ennyi. Ma cél, hogy egymás gondolataiba beleszólhassunk. Kiegészíthessük azokat. Cél, hogy több legyen mint a kiindulópont és a kiindulópontkor várt, lehetséges eredmény. Egy mátrix alakul ki, amely itt- ott kicsomósodik és abból újabb és újabb gondolatok születnek, újabb irányt vesznek.
Lehet, sőt biztos, hogy azok közé tartozom (remélem idővel ez múltidővé válik), akiknek csak az jelenti a tanulást, ha rögtön, láthatóan van kézzel fogható eredménye. Miért jó ez nekem? Hogy tanulok konkrétan belőle? Hogy fogom használni? Fogom használni valaha a Secound Life-ot? Soha nem mond, hogy soha alapon megeshet. De azt hiszem, ez már egy új megközelítés és tényleg egy szemléletmód váltás! Bajban vagyok vele és ez is csak ötletelés, hogy miért szükséges ez az egész.
Idővel ha sokat írok, természetes lesz mint a beszéd. Akik írnak, csak a végeredményt, gondolataik végét írják le. Ha itt ülnének és elmesélnék ugyanazt, amit most leírnak, sokkal többet mondanának ugyanarról. És a belelátnánk a fejükbe? Még több gondolat társulna ugyanahhoz a témához. Sőt, sokkal több érzelem. És ha azokba itt- ott bekacsolódhatna más is, mi lenne a végeredmény? Egyre többet írok majd le a gondolataimból, mert muszáj írnom. Ha nem a gyakorlati teljesítését választom a kurzusnak, nem írok le egy árva sort se. De ha igen, azt sem mutatom meg senki, ez egészen biztos. De most írok. Sokszor, sokat, mert a terjedelmesen és sokszor kell írjak. Többet ér majd, mert többet mutatok a gondolataimból, mint ha végeredményről értesítenélek csak titeket. Nézzük csak! Ha például ezt írom: Menjünk fel holnap a János- hegyre. Szóban, azt mondanám: Figyelj, arra gondoltam, holnap menjünk fel János- hegyre, szép idő lesz sétálhatnánk egyet. Ezt gondolom, mielőtt leírom: Holnap fel kéne menni a János- hegyre. Nem, inkább bringázzunk fel a hegyre, szép idő lesz. Hmmm, mi van ha elered az eső, még nincs itt a tavasz, legyen busz.
És ti csatlakoztok hozzá, én meg a ti gondolataitokhoz. Amiből születik még egy és még egy és még nyilván valóan sok száz lett a kurzus végére. Elkezdődik egy véleménycsere az azonos intellektuális érdeklődéseinek síkján. És a közös tudás mindig több!
