Igen gondolatébresztő előadást hallotunk a témában Virányi Anitától és tényleg öröm volt a héten a bejegyzéseitek olvasni. Rengeteg dolgot tanultam most, bevallom, a létező lehetőségek, programok feléről se hallottam eddig, pedig van fogyatékkal élő a közvetlen környezetemben. A záró témahét második bejegyzésében a tanulói és tanár szerep változásával foglalkozom, a digitális környezet és az esélyegyenlőség online lehetőségeivel.
Tanulói szerep
Ahogyan a tanulói szerep megváltozik a hagyományos oktatási környezetből az IKT világába lépve, ugyanúgy változik az a speciális tanulási igényekkel bíró tanulók körében is. Így felmerült az a kérdés a héten, hogy lehet-e digitális bennszülött egy fogyatékossággal élő hallgató? Volt a blogbejegyzések alapján olyan, aki szerint a válasz attól függ, hogy milyen jellegű a fogyatékosság. Vakok, siketek esetében úgy gondolom, hogy az esély jelenleg még nincs meg, de az IKT eszközök fejlődésével talán erre is lehetőség nyílhat idővel. Van, aki szerint ma eleve mindenki beleszületik, így egy fogyatékos személy is beleszületik a digitális világba, bennszülötté válik automatikusan. Válhat tudatosan is digitális állampolgárrá, mint egészséges társai (hiszen nekünk éppúgy meg kellet tanulni minden eszközhasználatot), de ennek feltétele, hogy legyenek számukra megfelelő szoftverek és akadálymentes tárgyi feltételek.
A tanári szerep sem elhanyagolható, hiszen a társadalmi elfogadáson és akadálymentesített épületeken túl differenciált oktatásra is szükség van. Szükség van a tanár speciális felkészültségére, mind a tanulótársakkal, mind a szülőkkel való kapcsolatteremtésben és nem utolsó sorban, mivel az esélyegyenlőtlenség csökkentésére szolgáló eszközök digitálisak, így az azok működésében való jártasság is nagyon fontos tényező. A pedagógusoknak, andragógusoknak egyedi problémákra kell megoldást találniuk. Eltérő képességeikből kifolyólag a hallgatók tanulási stílusaik és szokásaik is eltérőek, melyek az oktatásban nagyon nagy odafigyelést igényelnek.
Foglalkoztatott minket már az előadás után is, hogy mennyire integrálhatóak ők a nem fogyatékkal élők közösségébe. Ezt a gondolatot tovább görgetve felmerül a kérdés, hogy egyáltalán kell-e őket integrálni. Van-e erre szükség? Kinek jó az integrálás, melyik csoportnak? Van gondolatmenet, amely szerint nagyon jó megoldás, mert nem kell szociálisan elszigetelve tanulniuk, mert egészséges társaikhoz felzárkózva tanulhatnak úgy, hogy közben előtérbe és kiegyenlítésre kerülnek speciális igényeik. És hogy mindez jó a közösség többi tagjának is, mert élhetnek az empatikus viselkedéssel és formálhatják segítőkész attitűdjüket. Mások véleménye szerint az ember olyan közösségbe szeret lenni, ahol olyan hasonló emberek vannak a környezetében, mint ő maga (attól teljesen függetlenül, hogy ezt milyen tulajdonságokra értjük, általában is igaz az állítás), tehát innen elképzelve a speciális oktatási szükségleteket igénylők inkább szeretnének a saját közegükben megismerkedni az infokommunikációval és segítségükre lévő eszközök adta lehetőségeket együtt kihasználni. Ennek a megoldásnak feltétlen előnye a pedagógusok és gyógypedagógusok szakmai felkészültsége, hiszen itt nem differenciált oktatást alkalmaznak az egészséges társaikhoz képest, hanem speciálisan az ő szükségleteikre vannak felkészülve.
Azt hiszem azért asszociálunk mindig az esélyegyenlőség megteremtése kapcsán a gyermekekre és az osztálytermekre, mert a felzárkóztatást gyermekkorban, mielőbb kell elkezdeni. Andragógus szemszögből még kevesebb megvalósuló példát látok. Remélem, lehet jó esély az esélyek skálájának bővítésére az infokommunikáció, fejlődhet gyorsabban a technika, lehet anyagi forrásokat előteremteni az akadálymentesítésre, mert a valós fizikai környezet akadálymentesítése borzasztó lassú folyamat. Vegyük csak példaként, hogy mi történ e fronton 10 év alatt a Kazy épületében :( A könyvtárban lett egy olvasó készülék, a hangosan beszélő lift és az alaksorba szállító kerekesszékes emelő. A fizikai környezet akadálymentesítéséről az előadásban azt hallhattuk, hogy lehet adaptív vagy preventív. Adaptív vagy alkalmazkodó, ha egy olyan meglévő épületet vagy épületrészt szerelnek fel olyan eszközökkel, amivel segíthetik a közlekedést, az épületen belüli életet. Preventív esetben mindez már a tervezési fázisban szempont, ennek megfelelően alakítják ki az épületet. Természetesen ez mindkét esetben nehéz és költséges feladat, hiszen vakoknak, kerekesszékeseknek és mozgáskorlátozottaknak egyaránt biztosítani kell az önálló közlekedés.
De milyen online lehetőségek vannak? Jó példa mindig akad szerencsére, körbenéztem kicsit, például a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége honlapja sokat foglalkozik online lehetőségekkel, távoktatási kurzusokkal. Parázs vita alakult a téma ezen vonatkozásáról is a kommentekben, hogy az online programok megtanulása is online térben történik vagy ahhoz be kell menni az épületbe, amit természetesen ehhez akadálymentesíteni kell? Hát azt hiszem, ha a mi konnektivista munkánkat veszem alapul, akkor nincs szüksége a fizikális jelenlétre. Márpedig eddig azt mondtuk, hogy ha létezik speciális igényeket kielégítő program, akkor ők éppen úgy megtudják tanulni annak használatát, mint mi, a mi számunkra kialakított programokat. Úgyhogy ennek mentén bátran állítom, hogy nincs szükség a fizikális jelenlétre, éppen ezért óriási és nagy valószínűséggel költséghatékonyabb megoldást jelenthet az online környezet akadálymentesítése, mint a valós környezeté.
A digitális társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásával foglalkoznak programok, amiknek célja, a digitális készségek ki- fejlesztésének elősegítése. Fejlesztik a digitális és informatikai eszközhasználatukat, tudásukat és készségeiket, aktív alkotásra és kapcsolatteremtésre serkentik őket. Internetes tartalmak állítanak elő, illetve meglévők fejlesztenek.
Borzasztó fontossá válik a digitális esélyegyenlőség biztosítása, megvalósítása. Van pozitív példa a segítő és támogató programokra, amelynek segítségével a társadalom mind nagyobb rétege mozoghat majd otthonosan a digitális világban.
A tanulási környzet változása óhatatlanul érinti a speciális oktatási igényekkel rendelkezők életét. Ahhoz, hogy az információs és telekommunikációs rendszereket megfelelően hasznosítani tudjuk, jelentős változtatások szükségesek az iskolák működésében, a tanítás-tanulás tartalmában, szervezésében, módszereiben, valamint az ezt szabályozó jogi környezetben. Az oktatás rendszerének átalakítása a következő súlypontokon igényel intézkedéseket:
az információs hálózati hozzáférés biztosítása minden oktatási intézménynek,
a tanárok, oktatók képzésének és át/továbbképzésének megoldása,
új digitális tankönyv (tartalom) ipar létrehozása,
az új pedagógiák kutatása, és eszközeik létrehozása,
a közoktatás és felnőttképzés átalakításának monitorozása, és a nyert eredmények visszacsatolása,
a további feladatok meghatározásába,
az Európai Unió hasonló erőfeszítéseivel való együttműködés.
